Piacokról élünk. Ortodox tézis.
A társadalomtudósok (az angol tudósok naná kivételek) mára már –már ezoteriába hajló túlpszichológizált mixelt elemzésekkel rukkolnak elő, mert ez a menő. Értsd eladható. Ők azok, akik szívesen dolgoznak minden más szakterület, mint például a biológusok, filozófusok, fizikusok és a közgazdászok által használt szakszavaival is. Nap, mint nap az adok-kapok, kereslet kínálat alapján működik a társadalom piacán még Valenciaban is.
A közgazdászok naaagyoon racionálisak.
Mindenesetre emberek, és ezt néha szeretik elfelejteni. Mi van akkor, ha irracionálisan többet
fektetek be valamibe, vagy valakibe, mint az visszaad? Mit mond a biológus?
Meghalsz. A közgazdász? Buktad. Pszichológus: lépj tovább. A fizikusok szerint semmi
nem vész el csak átalakul. Az ezoterikusok szerint az univerzum majd visszaadja,
valaki mástól visszakapod. Chuck Norris nem hisz a varázslatokban, elveszi,
ha megunja hogy elszámolt végtelenig kétszer,de még mindig lebegtetés van. De mennyi!
Ízlésről és piacokról nem
vitatkozunk, hűségesek maradunk , néha tiltakozunk és ha végleg elszakadt a cérna kivonulunk.
Egy racionális városlátogató végigpörgeti
a GPS koordinátákra lebontott touristguidokat, okosan letölti a nyitva tartási időket és okos telefonjával elindul a
piacokra megnézni, hogy mit mennyiért nyomnak a mérlegre a pergőnyelvű kofák
így szeptember végén. A kíváncsiak Mercado Central, Ruzafa környékére, Cabanyára
vagy a lompiacok egyikére. Majd szembesül vele, hogy a jóléti társadalom nem átverő showt dob piacra. Hűtőpultok vannak a tárolásra, plexik vannak a nézelődök és kesztyűk a tapi ellen. Nincs rohadó zöldség szag, kifolyt vér sem maszatol. A tisztaság mellett azért a számaladás itt sem dívik. 
Egy nem racionális városlátogató
butatelefonnal nyomja, lekési a nyitvatartási időt és jobb híján beül egy árnyékos kocsmába. Rendel és bambul a bezárt kapukra.
Hogyan is van itt az adok- kapok? Nézi az asztalokat ki mit eszik-iszik, és
nézi a szintén már bezárt Selyempiac
épületéről lógó szobrokat és megkíván egy újabb italt: olyat amit a másik asztalon
isznak. Keressük a kapcsolódási
pontokat!
Culo veo culo quiero? kérdezi a pincérnő.
Mi van?! megismétli. Azt mondja a
gyerekek mondják ezt, amikor elirigylik a másikét. Utánozás majom szokás? Hát igen új országban,
idegen nyelvi környezetben felnőtt fejjel olyan, mint egy 5 éves gyereknek lenni. Tanulod kiejteni a szavakat, ízlelni az új ízeket, hozzákapcsolni
az új érzéseket. Utánozol, mert Rómában, mint a rómaiak, Valenciában pedig, mint a valenciaiak.
A kreatív gondolkodást tanítók
szerint túl felnőttek vagyunk. Tele vagyunk múltból hozott szabályokkal, korlátokkal,
sérelemmel. Szerintük az igazi ötletek akkor születnek, ha vissza tudunk
találni gyermeki önmagunkhoz, a játszó gyermekhez. A testi lelki önfelfedezés öröméhez.
Hogy tudjuk mink van. Persze fontos
szabály, hogy kommunikáljuk is le. Legyen látható a kérés ezért mutassunk valamit
magunkból pl. mosolyogjunk vagy vicsorogjunk ! Lényeg legyen ajánlatunk.
Láttam a segget, kérem a segget-szó szerint a helyi mondat. Tiszta
beszéd, semmi cizellált lacafasza, mégis belepirul, akinek felnőtt fejjel mondják. Kinőtt már ebből, bocs. Racionálisan tudom mit mondok. Nyilvánvaló, hogy túllépem a határt ha ezt a kifejeztést használom. Ez már egy másik szint, másik (nem pici piaci) szereplőkkel. nagyon felnőttek vagyunk, komoly mint a vakbélgyulladás.
Nem racionlisan viszont, aki nem tud mit kezdeni magával a (hús)piacon az is alternatíva, mert pl. mehet vissza a balettba ugrálni.
A bezárt csarnok és az emberi kapcsolatok piacán mindeki látja az előtte felvonuló lehetőségeket, de öntudatosan, szégyenlősen nem mindegyiket kéri. Nem vevő rá. Pedig egyszerűen csak utánozni kellene, mint a divatot, mert ez is egy lehetőség lehet.
Új nap, új piac, kedvezőbb nyitva tartás.
Ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése