Futball-El Fútbol

Valencia szereti a focit.

Sokat köszönhet neki. Spanyolország már nem csak  a bikaviadalok és bikafuttatások országa. Gasztronómiai, spirituális, party kalandorok és zarándokok látogatnak az ország különböző pontjaira  futballrajongókkal együtt. 1 meccs 1 citybreak. Barcelona, Madrid, Valencia nem csak a flamengo és a salsa klubbok világa többé. A polgárháború és a világháború után nem hiányzik már senkinek a mindent betöltő vérszag. Az Washington Irving és Hemingwaytől idejéből örökölt könyvtárszagú  élmények után kutakodni igazán  elavult kulturális sznobság. Lehet,de nem menö.

A perverz borzongás iránti vágy zarándokhelye a Xativan (pályaudvar mellett) legjobban megközelíthető  téren (országos érdeklődésű és népszerű program volt valaha)  felhúzott, Colosseumra hajadzó vöröstéglás futtató, a  Museo Taurino . Már   nem rendeznek viadalokat a városban ősszel, hiszen a menők dél-amerikai turnén vannak,  csak tavasszal térnek ide vissza az igazi hősök. Addig is molinos matadorok és viaszbábuk népesítik be a turisták által felkeresett kegyes helyet. De nincs csalódás, mert bika lévén amúgy is bika párti vagyok. A gyönyörű matadorokat meghagyom  Almodovarnak .  S mivel   a spanyolok maguk is megosztódnak ebben a kérdésben. 60 % ellenzi, de elfogadja,  az állatvédők meg keményen  protestálnak ellene. Én  elfogadom. Elfogadom, hogy a világon van rókavadászat, a kutya, kakas, sólyom és kígyó viadalok, hogy  ezek  is  a kulturális örökség részei, mint ahogy a disznóvágás és a libatömés is.

Az  országban a tesztoszteron nem tűnt el csak átalakult.  A vörös föld, az égető nap vörös és sárga színei a nemzeti identitás színei a futball mezen is. Vonzó ajánlat annak, aki szereti a focit, mert a futball szabályai nagyon egyszerűek: ha mozog rúgj bele, ha nem mozog addig rúgjad amíg mozogni nem kezd. Ha Madrid, Barcelona felváltva verseng  az első helyért, Valencia marad a biztos 3. helyen. Biztos  dobogós,  mint lakótársunk a tangóban.

A valenciaiak szeretik a focit.

Az iskolaudvarok, az utcák, a Turia tele van futballpályákkal és labdát dobókkal, görgetőkkel.  Szülők várják a pálya sarkában a lurkókat sütivel, frissítőkkel az edzőkkel együtt. Ők  addig csak elcsacsognak az árnyékban. Tömegsport és élsport együtt jár. Hobbijuk, karrierjük , akárcsak a pálmafa, szülői támogatás, edzői és rajongói felügyelet terhe alatt nő. Szinte mindenki ért hozzá.  Mert ez (is) egy kaland, jó elleni benne.

Szeretem látni, hogy   a városi csapat iránti rajongás lokálpatrióta kötelesség és családi hagyomány együtt. Felkerekedni szombatonként, támogatni a Valencia csapatát éves bérlet vásárlásával (chipes beléptető rendszeren keresztül regisztrált , nem VIP  tagok részére éves bérlet min 260 euró-tól , jegy meccsenként  16 eurotól)   pólók vásárlásával és szotyiköpködéssel szintén igazi valenicaira vall. Papírpoharas üdítő/sör+nachos kombo 3,50 -ért igazán megfizethető móka. Tessék, sűríts bele mindent!

A profi játékosok azért itt is megtanulták a kis pénz kis foci elvet. A nem rangadós mérkőzésből több telik el lábápolással és földön fetrengéssel mint játékkal.  22 férfi látványos drámája ellenére a B közép nem adja fel hájpot, a védelem a helyén van, de igazán nagy események nincsenek. Támadás sincs. Lehet, hogy dilettáns kérdés, de miért nincs olyan, hogy verekedés közben  látványos  futballmeccs törjön ki?

S mert a  Mestalla-ban  végre ki/beszorították a B közepet és rend, fegyelem van. Pfujjog, köpköd, csapkod, dobál, hülyéz, de támogat, tapsol, ölel ha gól van. A családi hagyomány folytatódik, nemcsak apáról fiúra. Nők , egyedülálló anyák is kiviszik a gyerekeket a stadionba. Mégha a nagykönyvekben megírt fiesta el is maradt a mérkőzés után, akkor is jó látni,  hogy  itt pályán kívül  is keresik  a kapcsolatokat.

Kert- El jardin

Valencia ölelős. Körbeöleli a csodás tengerpart , a Forma 1 pálya,  nyomokban a régi városfal, a Túria , az elvezetett folyómeder, és a kerteket jó keleti szokás szerint falakkal veszik. Hál istennek az emberek vidáman ölelkeznek az utcán. Connecting people, iImádom!  Egy simi ide, egy bújás oda, csak úgy. Ölelkező férfiak, nők, gyerekek anyaölre vágynak, vagy éppen a másikéra, de szerintem tök minde mindegy, mert így is simán  bevállalják. Virginia Satir szerint  napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten maradáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz.  Hm.   Valencia láthatólag is fejlődő város bővül, növekszik.

Valencia  hangos. Vékonyak a falak, szigetelés nincs, nyitott ablak van.  Éjjel –nappal hallom, hogy mit csinál a szomszéd, hallom a szomszéd házban telefonálót, a szomszéd utcában ünneplőt. Együtt kellünk, krehácsolunk, tévézünk.  Mindent hallok, amit nem akarok, mindent látok, amit akarok. Lehúzhatom a redőnyt, de Teszvesz város nem alszik. Dudákkal, fékekkel, rádióadókkal, utcazenészekkel, telefonokkal és hangokkal teli. Néha őrjítő csörömpöléssel, itt senki nem tud kussolni. Hallhatóan nincs rá igényük. Egyszerűen ez a decibelszint  jóval magasabban fél méterrel beljebb  van az eddig felállított ingerküszöbömnél, de lazulnak a kötelékek. Az első héten nem aludtam egy hunyásnyit sem, most meg már nincs  időm.  Persze el lehet vonulni, ide-oda, vannak strandok és vannak parkok, kertek.

Mert  Valencia  kertes is. A város nagy parkjai és kertjei hűsítő és üde színfoltok a napos városban. Mindegyik maga nemében csodahely, van , amelyik botanikus   van amelyik funkcionálisabb, van amelyik   királyi  amelyik kápráztatás nélkül szórakoztat. Túria egy darab küzdelem az elemekkel és egy falat emberismeret.  CULTURIA ,  ahogy magukat megfogalmazták. A várost körbeölelő folyó nem volt barátságos és a folyómedert sem lehetett tovább szélesíteni, magasítani ezért, kivezették a városból. A megmaradt medret pedig beépítették fűvel, fával, sportpályákkal. Lehet gördeszkázni, kosarazni, focizni, futni, bringázni,  fittneszelni, sasolni és kvaterkázni is. Jó hely na.       

A kert az emberiség életében millió éves szimbólum. Az égi paradicsom, univerzum  leképezésének jele,azt ahogyan a tutit, a világot elképzeljük magunk körül. A kerteknek kapuik vannak, amelyek a mennyország felé nyílnak és a kert közepéről nem hiányozhat  a hallhatatlanság forrása a csobogó, a szökőkút. A  Paradicsom gyümölcsfákkal, illatos növényekkel és élő vízzel díszített kertje  a  bölcsességet jelölképezi, az  intelligenciával, lélekkel megáldott tehetséget. Az Éden a  tiszta belső látás tere. A perzsa idők óta a kerteket mindig falak veszik körül, azóta ilyen egyszerűen  védett az intimitás. Minél magasabb annál titkosabb. Kert  nincs illatok nélkül. A jázminillat a királyok, a rózsa a szerelmesek illata. A saman-illat -- egyfajta fehér jázmin – a gyerekeid illata. A nárcisz a fiatalságé, a kék lótusz pedig az anyagi hatalomé, a gazdagság szimbóluma.  A Paradicsomban a leírások alapján kámforral és gyömbérrel ízesített szökőkutak, élővizű források, tej-, bor és mézpatakok vannak. A  zöld lombok, ízes gyümölcsök, mindenkor királyi pompa, gazdag ruhák, illatok, ékszereket szimbolizálják  áttételesen. A mór megtette kötelességét épített, és a mór mehetett, de egy csomó minden maradt. Így lett Valenicának  kert kultúrája.

 

Azt mondják, hogy  az  álmokban a  kert gyakran a minden szorongástól mentes vágy örömteli kifejeződése. A növekedés, a termékenység, az életteli és belső jelenségek színtere.  Az álombeli  kertfal pedig óvatosan óvja a bent burjánzó erőket. Ide csak egy szűk kapun lehet behatolni. Az álmodónak gyakran először ezt a kaput kell megtalálnia útja során. Azt mondják a saját kert képszerű megjelenítése a pszichikai fejlődésnek jelképe is. Allegória, önmagunkról.  ’Nem elég, ha szép a kert, feltétlenül hinni kell, hogy tündérek lakják a mélyét?’  

Szerintem csak így lehet.

Reggeli- El Desuyano

A téma az utcán hever mondják. Ahogy egy jó reggeli is elkapható  gyalogosként vagy bringásként házi sütikből havonta egyszer , még ha  mindezért az élményért a szomszédba, a szomszédhoz kell menni.

Milliós közösségek élik zavartalan öröklétüket bezárva saját falaik közé, szerte a világban. Spanyolország a teraszok, bárok, utcai kvaterkák országa. Mást jelent itt a közösségi élet és étkezés, mint otthon. A munka, már akinek van, csak-csak elindul reggel. Kávé a lenti El bar-ban vagy El cafe-ban.  Aztán  9.30-tól jön a tízórai szünet "El almuerzo",  egy la cafeteria-ban kávéval, szendviccsel, snack-kel, amibe már a bor és a sör is belefér. Kb. déltől már az  1-órától kezdődő "La comida"-ra  várunk,  olyan 2-3 órás ücsörgéssel. A siesta után már csak pár óra, és ismét lehet sörözni, borozni a haverokkal valamelyik La taberna teraszán "La merienda. Este 9-től pedig "La cena" , vacsoracsata annak aki bírja. A valenciaiak elég jól bírják.

A  reggelizz, mint egy király, Valenciában (sem) divatos fogalom manapság. Talán azért, mert látható, amúgy is királyi módon csemegéznek minden napszakban. Hétvégén pedig még lassabb az élet. Ilyenkor kitágul az idő és kibővül a család és még az utcára is vonul néhány társaság, ha megszervezik, ha van miért. Például egy hónapban egyszer biztos a gyalogosokkal is. Több helyszínen koccanhatnak, aluljáróban, parkban, sétálókban vagy csak egy forgalmas kereszteződében akár. Hasonlóan a budapesti bringás reggelihez, vagy a kicsit elhalkult Szomszédünnephez, itt is elindult egy kezdeményezés. 2008 novemberében szervezték meg az első nyílt helyszínen a Reggeli gyalogosokkal eseményt  és azóta minden hónap 3. szombat délelőtt, a város más-  más negyedeiben kiválasztott helyszínen, közösségi téreken a szervezők reggelizni hívják barátaikat, az arra járókat, a környéken  lakókat.

A Desayuno con Viandantes, Reggeli gyalogosokkal, szervezői adják a teret, a székeket, az asztalokat, a pakolást és aktiválják a szociális médiát. A vendégek pedig hozzák a formájukat: házi sütikkel, üdítőkkel, gyümölccsel és kávéval felpakolva.Együtt veszik birokba a területet az érdeklődőkkel és odacsapódó kíváncsiskodókkal együtt.

Aktivisták helyett artivisták lepik el az utcákat a konyhatündérrel, a grafikussal, az újságíróval, az álmodozóval, a bringással, a visszavonult nyugdíjassal, a mozgássérülttel   és a hiperaktívval együtt. 

Az artivisták célja, hogy a valencia-i közterekre fordítsák a helyi lakosok figyelmet, hogy ne csak parkolásra, rohanásra, telefonálásra használják azt, hanem álljanak meg beszélgetni a mindennapokról és arról,  hogy hogyan változik a világ körülöttük.

A szervezők fontosnak tartják, hogy pozitív javaslatokat ismerjenek meg  az ottlakók egymásról és egymástól, és ne más mondja ki helyettük az ötleteiket.  

A szervezők csupán mediátorként segítik a helyi közösségeket abban, hogy új és újra gondolt rituálékat vigyenek ki az utcára és az ottlakókkal együtt építsenek ki helyi hagyományokat a régiekre alapozva vagy éppen újraértelmezve azokat.

Ha az állami szervezetek politikai, kulturális értékek közvetítésére einstandolják a nyilvánosságot, akkor miért ne lehetne saját művészeti, gasztronómiai célokra és önkifejezésre felhasználni a tereket? Miért ne lehetne meghívni a szomszéd utcából azt, aki most költözött be vagy éppen már 20 éve lakik a környéken?  

Ismerjük meg egymást, üljünk le egy asztalhoz a szomszéd kerületből, országból érkezőkkel. Az étel, mint identitáskifejező szimbólum segít az ismerkedésben. „Ezt hogy csináltad,”, „én nem teszek bele ezt vagy azt”, és már el is kezdődik az e-mail csere. Úgy tartják, hogy a gasztokalandorság és az előadóművészek szimbiózisa fizikai és szellemi táplálék is egyben. Olyan érték, családi élmény- ami   új rajongókkal és jó vibrálással tölti meg a téret. 

Egy falat ebből, egy falat abból. És mosolyogsz!  Egy falat Valencia- élvezd! 

Bicikli-La Bicicleta

 

Kihívásokat akartam. Hajlongani a pálmafák alatt. Kinyújtózva és megnyúzva lenni. Tessék, ne mondja senki, hogyha kéretik  akkor nem adatik.

Bringázz Valenciában! Igazi sokkterápia. Olyan bevállalós fajta. Élvezd!

Elindulsz előre és azt veszed észre, hogy egy ügyes csellel megkerülted saját magad. Hm, ügyes!  A körbe-körbe az új  előre. Akármerre indulok is el kis utcánkból utak, járdák, a jól épített  bringautak szövevényében,  láss csodát a belváros helyett az északi körgyűrűnél , a helyi börtönnél és a Barcelona feliratnál eszmélek, hogy bakker megint rámentem! Pedig nincsenek hegyek, emelkedők, csak városok évgyűrűi vannak  utcagyűrűben elmesélve. A város kérgei nincsenek mértanilag szerkesztett merőleges utcákkal kikövezve. vannak viszont büdös sikátorok, street arts-os zsákutcák, építkezések vannak. 

Vagy tulajdonképpen már nem tudom   mi van. A zen biciklizés művészete talán. Robert Pirsig  nyilván beájulna. Egy bringás, aki zen motorosnak képzeli magát- muhaha. De miért is ne?!

Amikor minden keretet túllépve és elvesztve  egyszer csak az ember  elhagyja a józan észét az egyik saroknál  és elkezd tekerni  az érzései alapján, mert ekkor már vicc az egész.  Mert már abszolút nem vagy ura a térképnek, a terepnek, mert  nem oda jutsz  ahova tervezel térképpel vagy tervezővel. Persze  egy hét után már nem bánom ezt a cselt. Így csatangolva jutottam el a graffitis negyedbe, vagy találtam meg a tánciskolát.

Lehet bérelni a Valenbisi oldalon regisztrált kódokkal egyenbringát 275 parkoló,tárolóhellyel. Lehet kérem  használni, lerakni a 2750 db tartott bringaparkból egyet, felkapni továbbtolni. Vagy lehet használni a közösségi bikesharing–et igénybevenni, nekünk innen van. Persze lehet bringaboltban újat venni, helyi ecserin pedig használtat, persze biztos van aki inkább szó nélkül elviszi, amit akar.

Biztos nincsenek véletlenek. A mai útvonaltervezéskor a Google map böngészése közben olvastam a hírt, hogy  Larry Page a Google nagyvezíre  feltatlálta a spanyolviaszt. Biztos őt is coacholták mostanában és eljutott az (ön)felismrésig-nem lehet egyenesvonalú egyenletes mozgással egészséges maradni hosszútávon, egyre magasabbra jutni pihenés nélkül. Meg  kell pihenni. Meg kell tudni állni és újra elindulni, mert ez az egészséges és hosszú élet titka. Meg a biciklizés. Ki is fejlesztették  a főnök kérésére az új, fenntarható emberi életpályatervezőt egy Google bicikli képében.

Einstein ezt kb 100 évvel ezelőtt megmondta:  „Az élet olyan, mint a biciklizés. Ahhoz, hogy egyensúlyban legyél, haladnod kell." Larry Page üzleti modellt épít rá. Mi, itt  Valenciában már a gyakorlatban teszteljük. Éddig abszoltút életképes.

Graffiti, Street Art vagy amit akartok

Ízlés és hozzáállás kérdése, hogy valaki a határeset melyik oldalán találja magát, aki street artot művel  vagy éppen grafittikkel  alkot véleményt. A tegnapi bejegyzés szerint is akadnak  vandálok,és vannak művészek, meg akad rablóból pandúr is. Van, aki elvesz, van aki hozzátesz.

 

Valencia belvárosi része is elég lepukkant sok helyen. A felújítások, újjáépítések abbamaradtak a recesszió idején, és a turistáknak fenntartott vígalmi negyed a maga módján teszi vonzóvá magát az arrajáróknak. A fali képek a városrész szexepilljeivé váltak. Boltok portáljait díszítik, hátérül szolgálnak, ápolnak, de nem takarnak el.

 

Kiemelik, felhívják a figyelmet magukra vagy a kapukra. Működnek. Nem lehet fényképező, okostelefon villantása nélkül elmenni mellettük. Mosolyt csalnak, elgondolkodtatnak.     A valenciai művészek tematikusabb képei bontva blogon és  a FB oldalon is megtalálhatóak .

A falfirkák gyűjtésének kezdeményezője egyébként  Brassaï volt, aki a párizsi gyerekek falfirkáiról készített fotóalbumot.